2014. október 21., kedd

Brazília, Sao Paolo

Kulisszák mögött: a Coca-Cola boldogság zászlója 


Az egy dolog, hogy a fogyasztókat bevonod egy kampányba, az azonban már egy másik kérdés, hogy, egy nagy egységes textillé változtatod őket, a szó legszorosabb értelmében.


A 2014-es FIFA Világ Kupa globális szponzoraként a Coca-Cola a közösségi média erejével felfegyverkezve alkotta meg „A Boldogság Zászlót” – egy 3015 négyzetméteres digitálisan kivitelezett fotómozaik formájában. Mindenegyes pixelt a szurkolók fotói, tweet postajai alkottak. 

Brad Field – a Coca-Cola licensz menedzsere szerint “A kampány mögötti koncepció igen egyszerű, ami nem más mint a Világ Kupa, mint fogalom, mert bárhol is élj, bárkinek is drukkolj, a Brazil Világ Kupa szeretettel fogad minden szurkolót egy óriás ünneplés erejéig.

Mindez, hogyan jött létre?

1. Képgyűjtés és rendszerezés: A kampány szeptemberben indult kihasználva a közösségi oldalak és a happinessflag.com oldal adottságait, ahol selfie-k megosztására sarkalták a résztvevőket..

2. Design elkészítése nemzetközi üzenettel: Vitathatatlanul a legnagyobb versengés a brazil és az argentin futball csapatok között áll fent, ezért elég kézenfekvő votlt, hogy a Coca-Cola is egy brazil és egy spanyol művészt kért fel, hogy készítsék el a zászló arculatát. A pixelek elhelyezéséért Robert Silvers felelt, a Fotómozaik technológia megalkotója. 

A zászló gyártásáért a német Geka cég felelt, amit 4 óriás darabból állítottak elő. A 192 féle nylon panelből készült Boldogság zászló összesen 3 és fél millió képet tartalmazott, amit 223 206 szurkoló küldött be a világ 207 országából. 

3. A tartalom leleplezés és felhasználása: 


A FIFA Világ Kupa megnyitó show-ja nem tartalmazhat reklámot, így a Coca-Cola-nak nem kis feladat volt megoldani, hogy a kifeszített zászló éppen a ceremónia előtt tűnjön el a színről egy „kabuki” effekttel. A zászlót 1 billió ember látta a zászlót a televíziókban. A happinessflag.com, oldalon a zászló digitális változatát is meg lehet nézni, sőt azok akik fotót küldtek, az oldalra bejelentkezve meg kereshetik saját fotójukat a zászlón. 


eventmarketer.com


USA 

Mit tettek idén nyáron az amerikai márkák? 

Teherautókkal, kosarakkal, autómatákkal és felfújható művészettel támadtak idén az utcán olyan márkák mint az Old Navy, VH1, Samsung, and DKNY. 

A nyári hőség elkerülhetetlenül vonzza az embereket a szabadba, amivel a piac szereplő nagyon is tudatában vannak. 

Old Navy az éves Flip-Flop kiárusítására 36 helyszínen elhelyezett interaktív flip-flop automatákkal ösztönözte vásárlásra a résztvevőket. Akiknek csak annyi dolguk volt, hogy aktivizálják magukat a Tweeter-en, amivel 1 dollár fejében egy Old Navy flip-flop papucs tulajdonosai lehettek. A kampány alatt 9000 papucs talált gazdára és a12 millió közösségi média bejegyzés született a három nap alatt. 



A chicago-i Művészeti Intézet gerilla marketingbe fogott a René Magritt kiállítása kapcsán, amely során feltűntek az utcákon, fesztiválokon egy óriás felfújható alkotással, amely a művész egyik alkotására utalt. A résztvevők fotót készíthettek a különleges remekművel. 







Nemzetközi

Start-up gyűjtemény

Az Event Manager Blog állandó jelleggel gyűjti, és rendszeresen listázza a rendezvényes start-up megoldásokat, és rendszeresen bemutatja a legígéretesebbeket. A nyári termésből szemezgettük olyan megoldásokat, amelyek a rendezvények gyakori kihívásaira keresnek válaszokat. 

A Virtual Event Bags azt szállítja, amit a neve ígér: a nagy, kényelmetlen, akár egész napon át cipelt welcome csomagok helyett egy jól kezelhető felületet ad, ahova a szponzorok maguk tölthetik fel ajánlataikat. Bár több nagyobb cég saját applikációval oldja ezt meg, ez az oldal egy általános, jól használható felületet kínál. A kész csomag a rendezvény előtt megosztható, saját app-ba integrálható, és a használatáról pontos kimutatás készíthető, így a szponzorok felé visszacsatolás is érkezik ajánlataik fogadtatásáról – és még a fákat is védjük vele.




A cloudmic alkalmazás a résztvevők okostelefonjait alakítja kérdezőmikrofonná, így nem kell megvárnunk, amíg a hostess odaér hozzánk. Az applikáció segítségével a kérdésünk mellett azonnali visszajelzéseket küldhetünk az előadónak, aki természetesen valós időben készülő kimutatáson követheti nyomon a közönség bevonódási arányát. Az app hátránya, hogy a résztvevőknek le kell töltenie, és netkapcsolat szükséges hozzá. Egy másik irányú, izgalmas fejlesztés a Catchbox, ami egy szivacskockába ágyazott, dobálható mikrofon, Kickstarteres finanszírozással, ami a résztvevők aktív bevonására is épít, így kiváló ice-breaker is egyben. 


Az Eversnap alkalmazás az eseményről (legyen az esküvő vagy céges rendezvény) a résztvevők által készített képeket gyűjti össze. Ez is alkalmazás, viszont a használatához nem szükséges internetkapcsolat (később is szinkronizálhat). A vendégeket az app-ról és az esemény kódjáról informálni kell, onnantól kezdve viszont már automatikusan gyűlnek a képek, amit igény szerint ki lehet egészíteni helyszíni valós idejű vetítéssel is (ahogy érkeznek a képek, rögtön kivetíthető a galéria), ezt moderátori szolgáltatással is támogatják. A hashtag-gel rendelkező képek gyűjtésére és megjelenítésére is alkalmas az applikáció. 




Az Eventreviews.com oldal is a közösség erejére épít, elsősorban a nagyobb nyilvánosságot kapó eseményeknél működőképes a koncepció. Az oldalon regisztráltak mindössze 140 karakterben mondanak véleményt az adott eseményről, tehát tömör, áttekinthető visszajelzések gyűlnek össze. A rendezvények iránt érdeklődők pedig helyre (városra) és eseményre is kereshetnek, amikor programjukat tervezik. 



A Venovis a mikro-lokációs szolgáltatásokra épül, és nagy jövő előtt áll. Tipikus használata a rendezvények során például a sorban állókkal való kommunikáció, egy-egy szekcióra vonatkozó, vagy egy nagyobb csarnokban a helymeghatározást segítő célzott információátadás.


Az http://www.eventmanagerblog.com/ postjai alapján. 



Új lehetőségek különleges helyzetekhez


A Facebook által nemrégiben megvásárolt Oculus Rift fejlesztésnek több alternatívája is bemutatásra került a közlemúltban. Míg az Oculus Rift élmény egy, a nézőre helyezett szemüvegből bontakozik ki, és a környezetet teljesen kizárja, a Kickstarteren most futó Vrvana Totem mindezeken felül két előre néző kamerával is rendelkezik, tehát szükség szerint meg tudja jeleníteni a külvilág képét is. 


A résztvevő testének jobb bevonására, mintegy joystick-szerű használatára épít a TriBeCa filmfesztiválon bemutatkozott, a National Film Board of Canada megbízásából készült Circa 1948 installáció. A terem mind a négy falát projektor vetíti meg, a képeket a Microsoft Kinect rendszere hangolja össze, és az igazi újdonság, hogy a térben lévő vendégek mozgásához igazodik a megjelenő kép, tehát az eddigieknél sokkal kisebb kötöttséggel lehet személyre szabott módon bevonni a történetbe a vendégeket. Ez a projekt Vancouver II. világháború utáni történetébe enged bepillantást, kidolgozott szereplőkkel, utcarészletekkel, megfejtendő történetekkel, a felfedezésben pedig teljes alakunkkal részt veszünk és a saját testünk az irányítónk. 


Mindez a rendezvényes szórakoztató programoktól kezdve virtuális helyszínbejárásokig a lehetőségek széles skáláját rejti a szakma számára. 











www.mashable.com, http://vimeo.com/92945319,