2013. június 27., csütörtök

Berg a legjobb májusi kampányok között

Idézet a Kreatív.hu cikkéből:

"Mindenféle reklámfilmes innovációnak örülni kell. Ebben az esetben a termék tuszkolása helyett edukációs minifilmeket készített a reklámügynökség, amiben az a jó, hogy adni akar valamit, nemcsak kér, ráadásul ez a márkázott tartalom dolog egy lehetséges formája, amiről már évek óta szó van, mégis olyan ritka. A filmek igényesen néznek ki, a főszereplőről csak hárman gondoltuk, hogy idegesítő, abban viszont nagyjából egyetértettünk, hogy egyes darabokból elég lett volna a fél perc is.

A stílus maga 

  • Megbízó: Trilak 
  • Márka: Héra 
  • Kreatívügynökség: Essence 
  • Médiaügynökség: Berg Média, OMD
"









2013. június 10., hétfő

Tendert nyert a BERG!

Eredményt hirdetett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a budapesti kerékpáros rendszer kialakítására vonatkozó kommunikációs közbeszerzésén - áll a Tenders Electronic Daily-n.

A feladatokért összesen kilencen jelentkeztek: A Mediabrill, a Prime Time Marketing, az Insomnia, a Markweb, az Interlex-Sunds konzorcium, a Plotpont, a Keiok és a Monday Consulting-Berg Média konzorcium. Ezek közül az utóbbi nyerte a közbeszerzést, ők 37 millió 700 ezer forint keretösszegért dolgozhatnak.


A Kreativ.hu cikke itt olvasható.

2013. június 6., csütörtök

Ázsiai filmektől a Magic Burgerig

Jácint, az UP Advertising vezetője ajánl filmet, könyvet és sok minden mást a Kreatív cikkében:

Tévé helyett inkább filmet néz, és leginkább wakeskate-ezni jár Goneth Jácint, az Up Advertising kreatívvezetője.

Könyv: Nassim Nicholas Taleb A fekete hattyú című könyve jó ideje listavezető nálam. A szakmámban ez furcsán hangzik, tudom, de én alapvetően reálgondolkodású vagyok, anno imádtam a matekot, és azóta is excelben vezetem az életem. Vonz a valószínűtlenség, amiről egyébként a könyvben kiderül, hogy nem is létezik, mert minden, ami valószínűtlen, utólag könnyen magyarázható. Aki úgy dönt, elolvassa, ne számítson írói bravúrra és feszítő izgalmakra: ebben az elmélet a lényeg, ami egyébként sok mindenre magyarázatot adott az életemben.

Film: Nyilván a Star Wars. De ezzel minden, korosztályombeli pasi így van szerintem. A sorozatból a 77-es Csillagok háborúja a kedvenc. Ha magyar filmet kell mondanom, akkor az a Papírrepülők, és nem csak azért, mert Szabó Simi barátom munkája :) Imádom az ázsiai filmeket. Favorit a Dumplings. Az emberi hiúság témakörét feszegeti. A Titanicon csíptem el évekkel ezelőtt, szusievés után nem ajánlott. Szintén toplistás a A hét szamuráj és a Tigris és Sárkány - utóbbiban az operatőri munka és a látványvilág fogott meg.

Zene: Kedvenc nemzetközi album: A Cowboys from Hell a Panterától. Oldschool darab, halhatatlan heavy metal. Magyar kedvenc: IHM - A kényelmetlen lemez, és akkor erről - ha már terror, akkor - a Közelítő távolító.

Amit most megnéznék élőben: Paloma Faith Kedvenc koncert-DVD: Peter Gabriel – 2003 Growing Up tour Színdarab A TÁP Színházat csípem, bármelyik darabjukra szívesen elmegyek. Vermes Kata fotója a Rolóból (Forrás: Táp Színház)

Tévéműsor: Nincs olyan, ami leköt, inkább filmeket nézek.

Rádióműsor: A hét mesterlövésze volt a Cafén, azóta nincs olyan, amit kedvencemnek neveznék vagy ajánlanék.

Kiállítás: A Ludwig az abszolút kedvenc, ott most A meztelen férfi, előtte pedig a Robert Mapplethope-tárlat is zseniális volt. A Szépművészetiben a Helmut Newton-kiállítást sem érdemes kihagyni. Bécsbe szeretek még kijárni, a Museum Quarterben nem igazán lehet csalódni.

Étterem: Mostanában elég jó a felhozatal, és nyilván hangulatfüggő, hogy épp milyen ízekre vágyom, de a Magic Burger toplistás szerintem. Nem csípem a flancot.

Kávé: Latte cukor nélkül.

Újság: Online nyomom.

Kirándulás: Mindenhova mindig. Tavasszal szeretek kitekerni Szentendrére, nyáron vízpart, télen pedig a hegyekbe megyek.

Sport: Wakeskate-ezek és bringázok.

Program: Abszolut favorit Delov Jávor dobleckéi, bár egy sportbaleset és a szigorú menetrend miatt most ezt lightosan nyomom. Innen is elnézést ;)

(a teljes cikk itt olvasható)