2013. október 18., péntek

„Egy cél – egy csapat” – Generali Sportnapot szervezett a Bo Event

2013. szeptember 6-án Bo Event tagügynökségünk szervezte meg a Generali közel 2000 fős sportnapját. Az eseményre a cég alkalmazottai és üzletkötői érkeztek, a vidéki kollégáknak a megyeszékhelyekről ingyenes buszjáratokkal volt lehetőségük a rendezvény helyszínére, a népligeti FTC Sporttelepre érkezni.

A buszokra a Multeam360 Csoport tagja, a Digitalwave által kialakított, külön a rendezvényre felépített microsite-on tudtak jelentkezni a meghívottak. Ugyanitt adhatták le jelentkezésüket arra a tízféle sportágra, amelyet a közel negyven kipróbálható aktivitás közül előzetes nevezéshez kötöttek a szervezők. Közülük a legnagyobb érdeklődés, nem meglepően, a kispályás futballt övezte, mellette azonban egy kevésbé sportos program, a bográcsfőző verseny örvendett a legnagyobb sikernek. Azoknak, akik nem tudták előre eldönteni, mennyire lesznek aktívak a rendezvény napján, természetesen olyan programokkal is készültek, amelyre a helyszínen tudott bárki jelentkezni: rendeztek villámtornákat például tollaslabda, darts, szkander, sakk, fűröplabda sportágakban, kipróbálhatta magát bárki vízilabda és kézilabda kapura dobásban, dekázásban, falmászásban, szumóban, vagy akár a biciklis akadálypályán is. A csapatversenyek érmei mellett a Generali azoknak is díjazta a teljesítményét, akik nem versenyeztek, csak kipróbáltak sportágakat – aki 5 különböző aktivitásban részt vett és ezt pecsétekkel igazolta, piknik pokrócot és „igazi sportember” elismerő oklevelet kapott.  

Az esemény megtervezésekor a szervezők célja az volt, hogy olyan széleskörű programot dolgozzanak ki, amelyben mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő kikapcsolódást – így került a programpontok közé például az arctorna és a greenbox fotózás is. Ugyanakkor a testmozgásra erős motivációt adhattak azok a meghívott hírességek is, akik teljesítményükkel példát mutathatnak bárkinek – Katus Attila hatszoros Európa bajnok aerobik oktató tartotta a bemelegítést a csapatnak, illetve előadóként vendégszerepelt a rendezvényen Benedek Tibor, Kropkó Péter, Rózsa Csilla és Mocsai Lajos is, mellettük a sport pszichológiai hátteréről hallgathattak meg a résztvevők előadást Dr. Bagdy Emőkétől.  
A sportversenyek lezárultával kezdődött meg a nap igazi közösségi programja: a cseh és a magyar Generali fociválogatott mérkőzése. A fordulatos mérkőzést Hajdú B. István közvetítette, a győztes pedig a magyar válogatott lett. A meccs után a csapatok és a szurkolók Karsai Zita közreműködésével felállították a legtöbb résztvevővel zajló tömeges tánckoreográfia-tanulás és -bemutatás magyar rekordját, közel 800 fő részvételével.

A meccs és a rekordkísérlet után már csak az ünneplés pillanatai következhettek: az előzetes nevezéssel lezajlott sportprogramok díjátadói és a zárókoncert, amelyen az Abrakazabra zenekar, Tóth Vera, Somló Tamás és Kocsis Tibi szórakoztatták a közönséget.

A legutóbbi Generali Sportnapot közel 20 éve rendezte a biztosítóóriás, az esemény felelevenítésével az volt a céljuk, hogy tartalmas kikapcsolódást és emlékezetes közösségkovácsoló élményt nyújtsanak dolgozóiknak. A Bo jóvoltából méltó módon tért vissza ez a nagy sikerű vállalati tradíció szeptember 6-án.

Néhány kép a jó hangulatú eseményről: 















2013. október 15., kedd

Egy hotel bálterméből laboratórium lett

(Kreatív.hu) Futurisztikus dizájnt tervezett a Bo Event a Telenor 4G bejelentéséhez. A Kempinski Hotel báltermét alakították át egy laboratóriumra emlékeztető helyiséggé. 

Futurisztikus hangulatú eseményt bonyolított le a Multeam360 Csoport rendezvényszervező tagügynöksége, a Bo Event a Telenor megbízásából múlt hétvégén Budapesten. A mobilszolgáltató 4G bejelentéséhez a Bo Event a Kempinski Hotel klasszikus báltermét egy laboratóriumra emlékeztető helyiséggé alakította át, kék fényekkel és hófehér környezettel, és a teremben volt egy kockákra "szétesett" microtiles fal is.

A szervezők full HD élőképet streameltek egy helikopterről, amely az Erzsébet tér felett repült. Az élőképet a rendezvényen egy időben 3G-s és 4G-s sávszélességgel közvetítették a vendégek részére, hogy ezzel érzékeltessék a különbséget a két technológia között és a Hipernet lehetőségeit. A résztvevők egy 4G-s wifi router segítségével saját készülékükön is kipróbálhatták az új technológiát, illetve személyre szabott, sms-ben kapott kódjaikkal ingyen letölthették az Asphalt 8 elnevezésű Android játékot, amelyben a gyorsaságé a főszerep. 

A Telenor és a Bo Event hat éve működik együtt. 







2013. október 10., csütörtök

Multeam Events - Stern Communications közös munka az Informatikai Biztonság Napján

A Multeam360 tagügynökségeinek sikeres közös projektjeire kiváló példa az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) konferencia, amelynek megvalósításáért évről évre a Multeam Events, kommunikációjáért pedig a Stern Communications a felelős. A 2013. szeptember 25-26. között kilencedik alkalommal megrendezett kétnapos ITBN Kelet-Közép-Európa legnagyobb IT biztonsági rendezvényévé nőtte ki magát az évek során, ügynökségeink pedig rugalmasan alkalmazkodtak a növekedéssel járó igényekhez, valamint Keleti Arthur főszervező és ötletgazda elképzeléseihez. Idén 80 IT biztonsági márka képviseltette magát és több mint 2300 résztvevő válogathatott 70 programpont közül, amelyek a rendezvény helyszínéül szolgáló Cinema City Aréna 2 nagytermében és 4 VIP demo termében zajlottak. A szervezők idén is „világkörüli utazásra” invitálták a résztvevőket, hiszen a neves hazai IT szakemberek mellett a világ minden pontjáról érkeztek előadók. A konferencia két szintjén a világ vezető IT cégei standdal képviseltették magukat, ahol legújabb megoldásaikat és termékeiket mutatták be.

A rendezvény teljes körű lebonyolításáért a Multeam Events felelt, amely több mint 100 fős személyzettel dolgozott az eseményen.  Az előzetes regisztrációhoz kötött belépéshez idén is minden résztvevő személyre szóló, egyéni QR kóddal ellátott badge-et kapott.  A hagyományosan a konferencia első estéjén megrendezendő elegáns VIP Party-t szintén a Multeam Events hozta tető alá, immár második alkalommal a RAM Colosseumban. A mintegy 400 fős esten idén a Havasi Drum and Piano Project és Farkas Gábor Gábriel jazz formációja szórakoztatta a közönséget, a házigazda pedig Beszeda Gábor volt. Az ITBN által alapított Útmutató szakember díj átadására is ekkor került sor ünnepélyes keretek között.

A Stern Communications feladata a rendezvény sajtó- és partnerkommunikációjának támogatása volt. Ez a médiatámogatókkal való koordinációtól kezdve magában foglalta az esemény kommunikációs stratégiájának kidolgozását, sajtóanyagok megírását, és a támogatókkal, valamint partnerekkel való kapcsolattartást is az esemény beharangozása végett. A Stern koordinálta az ITBN első napján megrendezett sajtó-kerekasztalbeszélgetést is a főszervező Keleti Arthur, valamint Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő részvételével, akinek geopolitika és informatikai biztonság-témájú szakmai kitekintése az idei konferencia nyitóelőadása volt.  

Ügynökségeink közreműködésének köszönhetően az ITBN idén is a közép-, és nagyvállalatok döntéshozói, valamint a biztonsági szakemberek sikeres találkozója volt, kiváló platformot biztosítva számukra a kapcsolatfelvételre és a legégetőbb IT biztonsági kérdések megvitatására.

ITBN 2013 werkfilm:


ITBN 2013 képekben:
ITBN regisztráció

Személyre szóló, QR kódos badge-ek

ITBN regisztráció

Nyitóbeszéd, Keleti Arthur

ITBN 2013

ITBN 2013

ITBN 2013

ITBN 2013

Kerekasztal-beszélgetés Nógrádi Györggyel

Nógrádi György, nyitóelőadás

VIP Party

VIP Party, házigazda: Beszeda Gábor

VIP Party