2013. április 25. – A
Berg Média is a Multeam360 tagja lett. Az ügynökségcsoportot 2010-ben három cég
hozta létre, mára hatot tömörít.
A médiaügynökségi oldal is megjelent a Multeam360-nál,
miután az ügynökségi csoporthoz csatlakozott a Berg Média – mondta el a Kreatív
Online-nak Radácsi Pál, a három évvel ezelőtt létrejött Multeam360 ügyvezetője.
A csoportot akkor a rendezvényes területen tevékenykedő Multeam Events, az
online megoldásokat alkalmazó Digitalwave illetve a pr-kommunikációs
feladatokat ellátó Stern Communications hozta létre az egyéni ügyfeleik
átfogóbb kiszolgálása miatt.
Tavaly a Berg Média előtt két másik cég is a Multeam360
tagja lett: a szintén rendezvényes Bo Event és a stratégiai kommunikációs területet
erősítő UP Advertising.
Radácsi Pál hangsúlyozta, hogy a Multeam360 továbbra sem egy
nagy integrált ügynökség, hanem egy olyan csoport, ahol mindenki a saját
területét látja el, és a felmerülő ügyféligénynél azonnal tudnak reagálni. Mint
a fenti felsorolásból kiderült, a csoportnál a hat ügynökségből ketten
ugyanazért a területért felelnek, vagyis nem kötötték ki feltételül, hogy
egy-egy szakterületre csak egy tagjuk lehet.
„A tenderekre nem a Multeam360-at hívják, hanem az egyes
ügynökségeket. Viszont az elbírálásnál jól jöhet, hogy az adott cég a
csoporthoz tartozik, mivel ha a megbízás része olyan feladat, amit egy másik
Multeam360-as tagügynökség tud ellátni, akkor azt rá tudja bízni. Mi
érdekközösségben dolgozunk, ugyanakkor nem csak együtt láthatunk el
megbízásokat, hanem például külső céget is választhatunk konzorciumi partnerül”
– magyarázta az ügyvezető.
A Multeam360 a hat ügynökség ernyőmárkája, amelynek arculata
az elmúlt hetekben újult meg. A tagügynökségek neve, arculata és vezetőinek
pozíciója nem változik, de a névjegyekre, emailekre odakerül, hogy a cég a
csoport tagja. Az ügynökségek egyelőre összeköltözést sem terveznek.
A cikk a Kreatívon: http://www.kreativ.hu/cegek_es_piacok/cikk/mediassal_bovult_a_multeam360