2013. december 9., hétfő

Radácsi Pál lett az MPRSZ egyik alelnöke

december 5-i tisztújító közgyűlésen három évre választott új tisztségviselőket a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ). Az egyik alelnök a Multeam360 ügyvezető igazgatója, Radácsi Pál lett.

Részlet a Kreatív.hu cikkéből:

Lakatos Zsófiát, a Hill+Knowlton Strategies ügyvezetőjét választotta elnökéül a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közgyűlése december 5-én. A tízfős elnökség tagjai közül mindössze négyen töltöttek be funkciót a korábbi ciklusban is, hatan pedig teljesen  újak.

Szeles Péter, a szövetség leköszönt elnöke 8 éve szolgálta a magyar pr-szakma érdekeit a szervezet élén. Korábban, 1991 és 1997 között szintén elnöki tisztet töltött be, így összesen 15 éven keresztül irányította az MPRSZ munkáját. Szeles Péter nevéhez fűződik az elmúlt években többek között a Pr Nyári Egyetem megteremtése és a Sándor Imre szakmai díj létrehozása. 

Lakatos Zsófia, a Hill+Knowlton Strategies ügyvezetője 8 éve vesz részt a szövetség munkájában, az előző két ciklusban alelnökként. Szakmai programjában az új elnök kiemelt szerepet szán a tagozatoknak, a Jogi és Etikai Bizottságnak, a szakmai képzéseknek, valamint a szakmai díjaknak és elismeréseknek.

„Fontosnak tartom, hogy a Magyar Public Relations Szövetség egy nyitott és befogadó szervezet legyen, amelynek működését a szakmai szereplők együtt alakítják és véleményezik” – hangsúlyozta Lakatos Zsófia. Az elnök hozzátette: első számú prioritásának tekinti, hogy az MPRSZ megerősödjön, és a több évtizedes történelméhez, valamint a tagvállalatok súlyához méltóan tudja képviselni a szakmai érdekeket.

Az MPRSZ közgyűlése alelnökké választotta Petrányi-Széll Andrást, a PS:PRovocative társtulajdonosát, Mayer Zsoltot, a Mars Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatóját valamint Radácsi Pált, a Multeam360 ügyvezetőjét.

Korábban is tisztséget viselő elnökségi tag Dr. Sós Péter János, a B. Swan ügyvezetője és Kincses Péter, a Double Decker pr-ügynökség ügyvezetője. Az új tagok Radácsi Pál alelnökön kívül Szőke Katalin, a Kassák Múzeum kommunikációs vezetője, R. Kovács Dániel, a Front Page Communications társtulajdonosa, Siska Mátyás, a Merlin Communications igazgatója, Dr. Lakatos-Báldy Zsuzsanna, a BGF főiskola docense és Sasvári Tamás, az IDS Communications ügyvezetője.

A felügyelő bizottság elnöke Durkó Sándor maradt, tagjai Varga Zsolt, Fővárosi Önkormányzat főtanácsadója és Fekete Zsanett, az Electrolux pr-menedzsere. A jogi és etikai bizottság elnöke Dr. Buday-Sántha Andrea maradt. Tagjai Dr. Nagy Marianna, Gyulai Rozália, Szitás Katalin, Dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika, Dr. Berencsi György és Böhm Kornél.