Az Event Manager Blog 2015-re vonatkozó Trendriportja alapján 2015 kulcsfogalma a technológiával átitatott, magával ragadó rendezvény, ahol a résztvevők minden eddiginél jobban részeseivé válnak az eseményeknek. Még inkább eltűnhetnek a határok a hallgatóság, előadók és szervezők között, a rendezvények még személyesebbé, jobban átélhetővé, emlékezetesebbé válnak. Ennek legfőbb eszköze a modern technológia széleskörű alkalmazásra, amelyekre számos jó példát láthatunk.
A résztvevők bevonására, interakciókra és kapcsolattartásra minden eddiginél több lehetőség áll rendelkezésre, nem kis részben a számos start-up megoldásnak köszönhetően.
A bevonásra kiváló lehetőséget adnak a könnyen, szabadon körbeadható mikrofonok, mint a Catchbox, vagy a résztvevők okostelefonjait szavazógéppé és kérdezőmikrofonná egyszerre alakító Crowdmics (a magyar fejlesztésű Sopreso-ról már korábbi számunkban szóltunk). Új perspektívát adhat a rendezvénynek a Brizi, egy többfunkciós léghajó, ami egyesíti egy drón élőképét a közösségi élménnyel, hiszen a képközvetítés funkciója mellett, ami önmagában egy új nézőpont, a repülési útvonalat a közösség interakciója határozza meg (applikáción keresztül, saját okostelefonnal). A közösséghez tartozás, együtt-élmény kifejezését segítik a Pixmob karszalagok, amelyek a zenére és a test mozgására épülve reagálnak, és opciósan RFID-vel is szerelhetők.
A rendezvényszakma lehetőségeit megsokszorozzák a mikrolokációs szolgáltatások: résztvevők azonosítása egy nagyrendezvényen belül, területre szabott tartalom és szolgáltatás bemutatása és felkínálása, még több, precízebb és jobb visszajelzés. A beacon platform mellett ilyen megoldások az xFocus intelligens, helymeghatározós, futurisztikus badge-i és a Pathfindr mikrolokációs szolgáltatásai. Előbbi egy smart badge, egy applikáció és az adatok elemzését elősegítő platform ötvözése, ami nagyon hatékony információfeldolgozást tesz lehetővé. A visszajelzések gyűjtése, az adatok rendezett bemutatása pedig soha nem volt ilyen könnyű és hatékony, mint a Satisfy app segítségével.
A szponzorációs lehetőséget a szponzorok és szponzort keresők hatékony összekapcsolása sokszorozza meg, mint a sponsormyevent.com oldal is. Az előadók számára jelent új eszközt például a Speakerstack, az online dokumentumtárolástól az előadás utáni interakciók megkönnyítéséig. A T3interactive PresentR szoftver pedig az előadók felkészítését segítő interaktív új eszköz mindenki számára: elemzi az előadásunkat, felismeri a szavakat (mint például a túl gyakori, indokolatlan kötőszavakat), a beszéd hangerejét, szüneteit, az előadó kéztartását, gesztusait.
Az eventmanager.blog Trendriportja alapján.
Rendezvényes trendek, példák a Las Vegas-i CES-ről
A Trendriporthoz illeszkedve bemutatjuk a januári las vegasi, 170 ezer látogatót vonzó CES 2015 legizgalmasabb, már működő rendezvényes megoldásait is, ezek a drónok, robotok, virtuális valóság, a 3D nyomtatás és a viselhető technológia. Futurisztikusan hangzik, pedig mindegyikük bizonyított már rendezvényen.
Izgalmas és profi drónok, mint a Parrot, FlyHawk, vagy Nixie (ami egy fejlesztés alatt álló, viselhetőnek tervezett mini kamerás drón) mindenképpen új perspektívába helyezik a rendezvénydokumentációt, ilyen felvételeket mindannyian láttunk már, sőt azt is hallottuk, hogy csomagkézbesítéshez is tesztelik a drónok használatát. A dél-afrikai OppiKoppi zenei fesztiválon azonban, a szervezők, a Darkwing Aerials és a Windhoek Beer partnerségében megvalósuló megoldásban a vendégek okostelefonos alkalmazással rendelhettek italokat maguknak, amiket drónok szállítottak ki GPS alapján, és mini ejtőernyőkkel juttattak célba.
A robotok mindennapi életben való használata sincs már messze, de a rendezvény megvalósításában való közreműködésre is van már példa: a Mark Shark eszközt a M.I.T. Senseable City Lab álmodta meg a Coca-Cola-val és a Bacardi Rums-szal közösen, az olasz Carlo Ratti Associati megvalósításában. A robot applikáción keresztül fogadta az egyedi koktélrendeléseket, elkészítette az italokat, lehetőséget adott a megosztási funkciók használatára és monitorozta a fogyasztási szokásokat.
A 3D nyomtatás területén folyamatosak a fejlesztések, a felhasználói lehetőségek végtelenek, a CES-en is számos megoldás mutatkozott be. Az egyik legizgalmasabb megoldás a tavalyi évből a kanadai
Art Gallery of Ontario által megvalósított Absolut bár installáció volt, ahol az üres üvegek összekapcsolásához szükséges egyedi elemeket 3D nyomtatással állították elő a műalkotásokhoz.
A virtuális valóság fontossága nő, melyet az is bizonyít, hogy a CES-en egy külön dedikált kiterjesztett valóság pavilonban mutatkoztak be a legújabb fejlesztések. A zászlóshajó eszköz egyértelműen az Oculus Rift (360 fokos virtuális valóság szemüveg/ headset). Használták már arra, hogy bepillantást engedjen egy Fashion Week modell csillogó pillanataiba a Canon szponzorálásában, vagy hogy az IMEX Amerika látogatói virtuálisan körbenézhessenek a London Eye tetején.
Superbowl Show, USA, Arizona
Természetesen a negyedév áttekintésekor nem hagyhatjuk ki a Superbowl showját sem, ahol nem csak maga a show különleges, de a színpad felállítása is – a rendelkezésre álló extra rövid idő miatt. Ezen a linken a teljes szünet timelapse videója nézhető meg, a show képei mellett lenyűgöző látvány a színpad létrejötte majd eltűnése percek alatt. http://dwurl.hu/escHkN
A setup gyorsasága mellett különleges volt a teljesen újra és újra megújuló színpadkép és a számos táncos. A showban Katy Perry robot tigris hátán és repülés közben is énekelt, a színpadot és környékét interaktív padlóvetítéssel és videomappinggel keltették életre, a Firework számot pedig természetesen tűzijáték kísérte.
Színes hírek: látványos pillanatok
Berlinben, a Fal leomlásának 25. évfordulóján novemberben, a Fal nyomvonalát követve, egy vizuális művészeti alkotás keretében 8000, leddel megvilágított gömböt eresztettek a levegőbe egyszerre.
Egy különleges gerillamegoldás San Francisco-ból: Emily McDowell a Golden Gate híd ködét használta vetítési felületnek, amikor saját képeslap és művészeti kollekcióját népszerűsítve idézeteket jelenített meg Valentin napon.
A kajak-kenu energiája képekben: az ontarioi fotós, Stephen Orlando a vízfelszíni mozdulatokat örökíti meg sportolás során programozott LED fényekkel, a fényfestést lenyűgöző természeti csodákkal ötvözve.
A Skoda Fabia új kampányához új eszközt vetett be a 18 Feet & Rising ügynökség: a weboldalon szemmozgást követő technológia segítségével segít meghatározni, majd bemutatni, hogy melyik, a hirdetésben szereplő autó ragadja meg legjobban a látogató figyelmét.