2014. március 27., csütörtök

Titanic arculat és befutófilm az UP-tól!

Kreatív Online cikke:

Az UP Advertising készítette a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál teljes arculatát, valamint a fesztivált népszerűsítő, a szervezők által befutófilmnek nevezett intrót, amelyet a fesztivál ideje alatt minden vetítés előtt bemutatnak majd.

Az UP a Titanic szervezői által megadott 2014-es jelszavakból („friss, sokszínű, izgalmas”) kiindulva alkotta meg az új, minimalista arculatot, valamint a központi kreatív mellett első alkalommal idén minden fesztiválhelyszín önálló designt kapott.

Bemutatták ezen kívül a fesztivál főcímeként, intrójaként működő „befutófilmet” is, az alkotók elmondása szerint „az élő, improvizatív vj-zésen alapult az alkotási folyamat, ahol a zene és a képek egymásra találása, szinergiája, váltakozása és dinamikája az igazán fontos, nem a bonyolultság”.

A 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált idén április 4-12. között rendezik meg az Uránia, a Toldi, a Puskin, az Örökmozgó és az A38 helyszíneken. A részletes program március 27-től érhető el a fesztivál honlapján.

Stáblista:

Megrendelő: Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
Ügynökség: UP Advertising
Art director: Szedresi Norbert
Kreatív: Horváth Kristóf
Vizuál: Lengyel István/ Piity /Super 33
Zene: Esti Kornél
Kreatívigazgató: Goneth Jácint

Forrás: http://www.kreativ.hu/reklam/cikk/titanic_arculat_es_intro__premier

A Bonduelle vásárlói hűségprogramjának PR munkáit a Stern végzi

A Marketinginfo cikke:

2014. március 20-tól hűségprogramot szervez a Bonduelle: a cég kedvezménykuponokra és ajándékokra váltja a vásárlók által összegyűjtött pontokat, amelyek egy külön erre a célra létrehozott microsite-ra tölthetőek fel - olvasható a vállalat közleményében. "A Mi Zöldségesünk" nevet viselő programot országos hirdetési kampánnyal egybekötve indítja el az élelmiszergyártó.

A program során konyhai eszközökre, többféle kedvezménykuponra és más ajándékokra tehetnek szert a résztvevők. A 2014. március 20-án startoló hűségprogramot országos hirdetési kampánnyal egybekötve indítja el az élelmiszergyártó: citylight felületekkel a legnagyobb városokban - köztük Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Veszprémben - print és online hirdetésekkel a legolvasottabb női és gasztrolapokban, valamint közösségi média aktivitásokkal erősít a cég. A "Mi Zöldségesünk" hűségprogram megvalósulásáért és a microsite fejlesztéséért a Rewart, a médiafoglalásokért a Universal McCann, a PR kommunikációért a Multeam360 Csoport tagja, a Stern Communications, míg a kreatívokért ismét a Redworks felelős a kampány során.


Forrás: http://www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=31573

2014. március 21., péntek

Nemzetközi Down Világnap

A március 21-i Nemzetközi Down Világnap alkalmából a Multeam360 részt vesz a székesfehérvári események szervezésében, amelyek a világnap jegyében telnek a Vörösmarty Színházban, valamint a város különböző pontjain a hétvége folyamán. Számos szórakoztató program várja az érdeklődőket: többek között lesz kézművesség, előadásrészletek a Dzsungel könyvéből, zenés-táncos programkavalkád fogyatékos és többségi fellépőkkel, tombolasorsolás, játszóház és Down-shop jótékonysági vásár is.

A Multeam360 több éve áll a Down Egyesület mellett szervezési feladatok elvégzésével, valamint az egyesület javára rendezett éves jótékonysági aukcióban való részvétellel.